A közúti közlekedés múltja

Legelőször olyan összefüggő úthálózattal, mely közúti közlekedésre és személyszállításra is alkalmas volt, a Perzsa birodalomban lehetett találkozni.

Legelőször olyan összefüggő úthálózattal, mely közúti közlekedésre és személyszállításra is alkalmas volt, a Perzsa birodalomban lehetett találkozni. Ezeket az utakat királyi utaknak nevezték és csak bizonyos személyek számára, magasabb államérdekből engedélyezték a használatukat.

Ha a közlekedési eszközöket nézzük, a legelsők között szerepelt az állat által vontatott szekér és taliga, valamint a szán, és a csónak. Ezen eszközök tökéletesítésével váltak állandó jelleggel is használható, sőt tömegközlekedésre is alkalmas közlekedési eszközökké. Az egyik legősibb út, ami közúti közlekedésre volt már alkalmas, a Babiloni Marduk főisten templomához vezető útszakasz, mely ma is turistalátványosságnak számít. Téglaalapzatra aszfaltot terítettek el és tetejükre kőlapokat helyeztek, mely nagy precizitást kívánt meg a készítőjétől, hogy az út biztonságos közlekedést nyújtson minden utazó számára.

Kiterjedt közúthálózat kiépítésére i.e. 3000 táján már volt példa, melyet akár szekerekkel, akár hadviseléshez alkalmas járművek közúti közlekedésére is lehetett használni. A további fejlődéshez viszont új technikák és anyagok alkalmazására volt szükség, mint például a vas. Ebből készült szerszámok és eszközök megkönnyítették és gyorsították a közúti közlekedés kialakításához végzett munkafolyamatokat. Megalkották a kerékkel rendelkező járműveket, például szekereket és többek között Mezopotámiában és Szíriában különösen nagy térhódítást tudhatott magáénak.

Az utak építése nélkülözhetetlen velejárója volt a közúti közlekedés fejlődésének. Kezdetekkor a kerekes járművek közlekedése csak természetes utakon történt, később viszont szükség volt olyan utakra, ahol biztosítva volt a gyors és akadálymentes közlekedés. Éppen ezért az útépítés mindig is költséges dolognak minősült, ami állami bevételekből volt finanszírozva.